Egy abádszalóki hétvége...

A hétvégén sikerült eljutni Abádszalókra, bár voltak kétségek, hogy az idő nem lesz az igazi, legalábbis egy nyaraláshoz képest, de egy jó kis pecához azonban kiválónak ígérkezett. Amennyi felszerelést elvittünk magunkkal örültem, hogy egy utánfutóra ráfért.
Szinte mindenféle idővel találkoztunk: volt szitáló eső, szél, szivárvány, napsütéses eső, kopogó eső, és persze felhős napsütést is:

Lényeg a lényeg, hogy egy éjszakai harcsa horgászat mellett döntöttünk az alvizen (Tiszabura és Kisköre között), de valahogy nem indult jól az egész. Kicsit félve mentem Tiszaburára, de szerencsére nem történt semmi említésre méltó dolog. Ez tipikusan egy olyan város amit megelőz a híre.. szóval itt szálltunk csónakba, szerencsére sólyázni nem kellett, mert egyrészt már vizen volt a csónak, másrészt ha kellett volna se tudtunk volna, mert annyi lágy iszap marad a sólyapályán, hogy szinte garantált lett volna a bent ragadás, még csizmával is, nemhogy futóval.

A parton már hallottuk hírét 1-2 napja fogott jóféle harcsáknak és többen is elindultak aznap este szerencsét próbálni. Szóval a várakozások nagyok voltak... A szél elcsendesült, eső nem esett és a víz is kezdett zavaros lenni (c.a. 700m^3/s-es vízhozammal)...

Ám amikor rátettük a csónakra a motort, kiderült, hogy az öntvény tartóbak eltörött, valószínű, hogy szállítás közben, nagyon úgy festett hogy nem lesz aznap este peca. De már jöttek is az ajánlatok a helyiek részéről, hogy tudnak ugyanilyen csak kisebb csónakmotort 20eFt-ért; de nem mondtunk rá semmit... próbáltuk megúszni olcsóbban, egy kötéllel. Kikötöztük végül a csónakhoz a motort, nehogy beleessen a vízbe, ha esetleg hirtelen kanyarodni kellene, vagy nagyobb gázfröccsöt kellene adni.

Szóval nagy nehezen sikerült elindulni, szerencsére volt szúnyogriszató, így csak addig ettek minket a vérszívók, míg le nem fújtuk magunkat...

A második gond az volt, hogy az utánfutón, a szálláshelyen felejtettük a súlyt amit horgonyzásra használtunk. Így kénytelenek voltunk az elektromos motort arra használni hogy a sodrásban megálljunk egy helyen a vízen. Persze aztán a két csónakot összefogtuk és úgy vártunk hogy elcsendesedjen a víz, de azaz egy horgony nem bírt el két csónakot, így ha lassan is, de csorogni kezdtünk..

Ezalatt kiválasztottuk a csalikat és a felszereltük őket. Én ezekkel terveztem próbálkozni: Barramundi, Heddon Tadpolly és egy Norizi.

Aztán úgy jó félóra elteltével nekikezdtünk a pergetésnek. Bizakodva hallottuk a part mentén a harcsa jellegzetes szivó/csattanó hangját, ahogy a felszínen rabol. Dobálgattunk, csordogáltunk a korom sötét éjszakában.

Aztán jött a harmadik probléma: egy balul sikerült dobás után a csalim a víz alatt egy faágba kapott így oda kellett menni érte, de aztán a csónakot is feltolta a fa ágaira a sodrás, szóval nem volt könnyű lejönni onnan. Persze ezzel a zajjal a maradék halat is bizonyára elriasztottuk a közelből.

Aztán egyre reményveszettebbé vált az egész peca, abbamaradtak a rablások, hülni kezdett a levegő és nem voltam erre teljesen felkészülve, így éjféltájt már fázni kezdtem. Sorra vettem fel a táskában talált ruhákat, thermo zoknit, derékvédőt, plusz polót. Hozzáteszem a lelkesedésem is alább hagyott, ezután már nem nagyon dobáltam. Sokáig nem is húztuk a dolgot, addigra visszacsorogtunk a burai "kikötő" alá (ekkora vízhozamnál nem is csodálkozom). A másik csónakból is csak egyvalakinek volt egy rávágása, de nem sikerült megtartani a halat.

Szóval hal nélkül, picit fázósan indultunk vissza a szálláshelyre ahol már vártak minket a blog nevében feltett kérdéssel: 

-Hol a hal, Dobi? 

- Vízben! :(

Hát, így esett, hogy ezen a hétvégén hal nélkül tértünk haza, de egy pár új élménnyel azért mindenképp gazdagabban. Máskor is vissza fogok térni a Tisza-tó környékére, remélhetőleg több sikerrel! :) 

Ezúton köszönném meg a meghívás/lehetőséget, valamint a navigációt Fecónak! :)